Huszonegyedik fejezet

Huszonegyedik fejezet
Beleereszkedtem, mennyei volt. Átölelte a derekam és a mellkasára húzott. Kimondatlan kérdéseket láttam az arcán átsuhanni.
- Nem bántam meg semmit – mosolyogtam rá.
- Ennek örülök – mosolygott vissza – én sem – mondta és adott egy puszit a hajamra. Gyere, megmosdatlak – szólalt meg és kezébe vette a szappant. Engedd el magad – szólt rám finoman.
Elkezdte beszappanozni a felsőtestem, majd a derekamhoz érve megtorpant.
- Nyugodtan lejjebb mehetsz, szólok, ha zavar – bíztattam és levezettem a kezét a víz alá.
Finoman széthúzta a lábam és benyúlt közé. Óvatosan megmosott ott is, majd finoman végigmosta a lábam.
- Szeretném viszonozni – mondtam mikor teljesen tiszta lettem.
- Köszönöm – tette a kezembe a szappant.
Elkezdtem végigszappanozni a mellkasát, amikor a csípőjéhez értem megtorpantam.
- Gyere, segítek – fogta meg a kezem és végigvezette magán. Lazíts – suttogta a fülembe.
Alaposan beszappanozta a kezem, majd odavezette a lába közé. Rákulcsolta, de a kezem nem engedte el. Finoman elkezdte végigmosni. Nagyon gyengéd volt és türelmes. Mikor ott végeztünk, elengedte a kezem, és hagyta, hogy lejjebb menjek, és végig mossam a lábát.
- Nagyon jól csináltad – mosolygott rám miután befejeztem.
Fölállt, kilépett a kádból és elővett két törölközőt. Az egyiket odanyújtotta nekem.
- Köszönöm – mondtam és elkezdtem szárazra dörgölni a testem.
- Tessék, vedd ezt fel – nyújtott felém egy köntöst.
- Egész jól áll – mosolyodtam el végignézve magamon.
- Igen. Kicsit nagy rád, nem fogsz elesni benne? – kérdezte rám pillantva.
- Nem, majd felemelem az alját – mondtam. Jó érzés volt az illatába burkolózva lenni.
- Gyere, menjünk ki a konyhába, kezdek éhes lenni – nyújtotta felém a kezét.
- Nem csodálom – kulcsoltam a kezem az övébe. Még alig ettél valamit.
- Igazából nincs szükségem arra, hogy sokat egyek, de azért szoktam. Csüccsenj le, én majd kiszolgállak – mondta és kihúzott egy széket az asztal mellől.
- Nagyon szívesen segítek – kezdtem volna, de egy csókkal belém fojtotta a szót és finoman lenyomott a székre. Néhány perc alatt összedobott két – két szendvicset. Elém tette, majd a sajátjával leült a szembe lévő székre.
- Finom – mondtam mikor lenyeltem az első falatot.
- Örülök, hogy ízlik – mosolygott rám elégedetten. Miután befejezte, megkérdezte, nem e vagyok szomjas.
- De, köszönöm.
- Narancslé megfelel? – kérdezte a hűtő elé lépve.
- Igen, az jó lesz – mondtam lenyelve az utolsó falatot is.
- Tessék – mondta és letett elém egy poharat, majd visszaült ő is.
- Köszönöm – feleltem, mikor a pohár is kiürült. Nagyon finom volt.
- Egészségedre – mosolygott és elvette előlem az üres edényeket.
- Nagyon házias vagy – jegyeztem meg.
- Muszáj – mosolygott rám. Nem fázol? – jött közelebb hozzám.
- Nem, ez így pont jó. Mennyi lehet az idő nálunk? – tettem fel a kérdést.
- Körülbelül két órával van ott később.
- Akkor ott hat óra körül lehet – mondtam rápillantva a konyhapulton lévő digitális órára, melyen jelen pillanatban négy óra három perc volt.
- Igen, még maradhatsz – mondta. Persze, csak ha szeretnél.
- Nagyon szívesen maradnék, ameddig lehet és persze ameddig nem zavarok.
- Te soha nem zavarsz – ölelt át. Ezután lehajolt és a karjába vett.
- Mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten.
- Csak egy kicsit elrabollak – nevetett rám és elindult velem a hálószoba felé. Óvatosan lefektetett az ágyra és elkezdte kioldani a köntösöm övét.
- Bármikor megállíthatsz, ugye tudod?
- Igen, viszont nem szeretnélek – mosolyogtam rá. Felnyúltam és én is kibontottam a köntösét.
- Látom szeretsz a tűzzel játszani – incselkedett velem és lerángatta rólam  köntös, majd magáról is és félre dobta a szőnyegre. Amikor teljesen feltárult előttem, láttam, hogy újból kezd merev lenni. Összekapcsolódott a tekintetünk, és mindketten elvigyorodtunk.
- Ne haragudj – mondta bocsánatkérően, de megőrjítesz.
- Ne merj ezért bocsánatot kérni – szóltam rá. Ez számomra is hízelgő – mosolyogtam. Viszont sajnos nem hiszem, hogy ismét képes lennék rá.
- Nem erőltetek semmit, csak annyit szeretnék, ha összebújnánk – felelte és elkezdett maga felé húzni. Az oldalamra gördített, mögém bújt és átölelte a derekamat. Nagyon kényelmes volt így. Behunytam a szemem és valószínűleg elszundíthattam, mert arra ébredtem, hogy az arcomat cirógatja.
- Ébresztő drága, lassan indulnunk kell.
Felé fordultam és szégyenlősen rámosolyogtam.
- Mennyi az idő?
- Otthon fél nyolc körül járhat. Ezért is ébresztettelek fel, pedig nagyon édesen aludtál.
- Ne haragudj, nem akartam, csak egy kissé elfáradtam.
- Ne szabadkozz, nem történt semmi – mosolygott rám.
- Te nem aludtál? – kérdeztem, mivel láttam, hogy nagyon éber.
- Nem, viszont csak pár perce öltöztem fel. Tessék, itt vannak a ruháid – nyújtott felém egy kupacot.
- Köszönöm – vettem el őket, és elkezdtem felöltözni. Hajkeféd gondolom nincs – fordultam felé az öltözködés végeztével.
- De van, máris hozom – mondta és elsietett a fürdőszoba felé.
- Köszönöm – nyújtottam felé, mikor végeztem.
- Nincs mit – felelte és visszavitte a helyére.
Mikor belépett a szobába furcsán nézett rám.
- Mi a baj? - kérdezte közelebb lépve hozzám.
- Semmi, csak elbambultam – feleltem.
- Még mindig nem hazudsz valami jól – fogta meg a kezem. Nos, hallgatlak – mosolygott rám biztatóan – tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Rendben, szóval az nyomaszt, hogy nem ítélsz-e el a ma történtek miatt.
- Miért ítélnélek el, hiszen nem rám erőszakoltad magad – ölelt át kedvesen. Én inkább meg szeretném köszönni neked a mai napot, a bizalmadat pedig főleg. Ez nekem nagyon jól esik – mondta majd egy pillanatra elhallgatott és fürkészni kezdte az arcomat.
- Ne érts félre, egyáltalán nem bántam meg, amit tettem, a mai nap egyetlen pillanatát sem. Sőt örülök, hogy veled élhettem át ezt – hajtottam végül a fejem a mellkasára.
- Örülök, hogy így érzel – simogatta meg a hátam.
- Indulhatunk – húzódtam hátrább egy kicsit.
Összekulcsoltuk a kezünket és behunytam a szemem.