2011. január 12., szerda

Bevezetés

Bevezetés
Ez a történet a múltamról szól, mikor még fiatal, ostoba és naiv voltam. Azóta minden megváltozott. Nem tudom, mi van a régi ismerőseimmel, pedig eleinte ők is az én világom részesei voltak. Pontosabban fogalmazva az én új világomé, mert rájöttem, hogy én hiába maradtam ugyanaz, a világ körülöttem teljesen megváltozott, még, ha látszólag ugyanaz is maradt. Most új ismerőseim vannak, más életem. Ez a mostani sem rossz, de nagyon hiányzik a régi. Most így utólag visszagondolva rájöttem, hogy ennek így kellett történnie, de ha a barátaim is hittek volna benne, akkor most talán nem lennék ennyire magányos, talán ők is itt lehetnének velem.
Így utólag mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy jól fontolja meg, ha figyelmeztetést kap, bárkitől is. Talán nem rossz szándékkal ijesztenek meg. Egykor még én is kíváncsi voltam, azonban most már én is a részese vagyok. Ma már csak teszem a dolgom és remélem, hogy egyszer újra normális életem lesz.
Ebben a világban csak egyvalaki van, aki mindig mellettem áll. Most már rájöttem, hogy ő mindig is azt akarta, hogy én ne keveredjek ebbe bele. Talán hallgatnom kellett volna rá, és akkor most nem itt lennék.
Nem ragozom tovább, kezdődjék hát a történet azon a napon, amikor talán minden elkezdődött. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése