Második fejezet

Második fejezet

Reggel már nem nagyon emlékeztem a gondolataimra, csak arra, hogy anya olyan furcsa volt. Tulajdonképpen nem is annyira furcsa, de nem éreztem azt a szigort. Kedves, szerető és engedékeny volt.

Délután volt, esett az eső, és én unatkoztam otthon. Átmentem Aprilhez. Otthon volt, éppen teát főzött.

- Szia - mondta és beengedett közben.

- Szia - mondtam és közben reméltem, hogy nem fog rá kérdezni a tegnapra, de sajnos mégis megtette.

- Mi volt veled tegnap, miért mentél haza?

- Rosszul voltam-válaszoltam határozottan.

- Szóval, miről akartál tegnap beszélni?

- Már nem tudom-hazudtam.

- Akkor mindegy. Nincs kedved filmet nézni?

-  De van, mit nézünk meg?

- Valami romantikus most vettem.

- Jól hangzik.

- Mikorra kell haza menned? - kérdezte April.

- Nem mondta- válaszoltam. Nem akartam elárulni, hogy milyen furcsának találom.

A film nagyon jó volt, de én mégsem éreztem magam olyan jól. Megint az a furcsa érzésem támadt. Bár már nem riadtam meg annyira, mégis zavart, mert nem tudtam az okát.

- Hát én akkor megyek-mondtam, miután vége lett a filmnek.

- Holnap átjössz megírni a házit? - kérdezte April.

- Talán, ha elengednek - választoltam.

- Akkor holnap találkozunk, szia - köszönt el April és bezárta mögöttem a kaput.

Már délután négy volt, de az eső még mindig esett és én jól eláztam. Olyan érzésem támadt, mintha figyelne valaki, de ahogy körülnéztem nem láttam senkit.

- Szia anya, megjöttem - mondtam belépve az ajtón.

- Szia Susan, merre jártál?

- Aprilnél voltam, filmet néztünk.

- Figyelj Susan, nekem most mennem kell. A szobádban van pénz, menj és vegyél magadnak valamit-mondta.

- Jól van-válaszoltam és próbáltam titkolni a meglepődésemet.

Miután anyu elment átöltöztem, fogtam a pénzt és elindultam vásárolni. Végül ruhákat vettem magamnak.  Nem volt kedvem buszra szállni, ezért gyalog mentem haza. Megint olyan érzésem lett, mintha figyelnének, nem volt kedvem most az ilyen dolgokhoz, de mégis. Hirtelen elkezdett fújni a szél és elkezdtek mozogni a fák ágai. Egyre inkább úgy éreztem mintha követne valaki. Amikor megfordultam nem láttam senkit. Tovább mentem, de furcsa zajt hallottam a hátam mögött. Újra megfordultam, de nem volt ott senki.

- Ki van ott?-kérdeztem, de senki nem válaszolt.

Megint minden csendes lett. Mentem tovább és hirtelen eleredt az eső. Elátkoztam magamban az időjárást, és lehajtottam a fejem a szemüvegem miatt. Egy pillanatra fölpillantottam, -  hogy megnézzem nem jön-e senki szembe velem - és hirtelen megtorpantam. Egy alak állt a domb tetején.

Nagyon ijesztőnek tűnt, mert fekete ruháját hátra fújta rajta a szél és így nem lehetett kivenni rendesen az alakját. Összeszedtem a bátorságom és tovább indultam. Ahogy közelebb értem, már ki tudtam venni az alakját, egy harminc év körüli férfi volt. Mikor odaértem nem tudom miért, de megálltam előtte. Nem szólaltam meg, ő viszont igen.

- Nem kellene, belekeverednek, többé ne menjetek az erdőbe-mondta.

- Ezt, hogy érti? Egyáltalán ki maga, és mit akar tőlem?-kérdeztem, és igyekeztem, hogy ne hallatszódjon a hangomon a félelem.

- Menekülj, siess, fuss!-mondta szigorúan, meg se hallva a kérdéseimet.

Nem tudom miért, de nem futottam el. Tovább sétáltam, de pár lépés után visszafordultam, ám ő már nem volt ott.

Hátborzongató!