Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Másnap már kora délelőtt találkoztunk, és egész nap erről beszélgettünk, de nem jutottunk semmire.

Vártuk, hogy jelentkezzen, de nem jelent meg. Mindenki azon töprengett, hogy ma miért ne jelentkezik, és vajon mit akarhat tőlünk.

- Vajon ki lehet ez és honnan tud rólunk ennyi mindent? - kérdezte April.

- Nem tudom, hogy ki lehet, de egy biztos, nem ember.

- Már miért ne lenne ember, Mike miből gondolod ezt?

- Szerintem sem az - mondta Erin is. Ahhoz túl gyorsan jelenik meg valahol, majd tűnik el ugyanolyan hirtelen, szinte a semmiből.

- Te mit gondolsz Susan, olyan csendben ülsz ott a fa alatt.

- Nem tudom Steve, csak azon gondolkodtam, hogy miért pont velünk történik ez az egész.

Ezután csak ültünk némán töprengve, egészen addig, amíg ránk nem esteledett és el ne kellett indulnunk haza.

Így telt el a következő három hét is, és mi egyre tanácstalanabbak lettünk. Egyre kevésbé tudtuk, hogy mit is higgyünk.

- Szerintem csak szórakozik velünk valaki - háborodott föl Steve.

- Egyetértek, menjünk ki a házhoz és nézzük meg, hogy meg van- e még - vetette föl az ötletet Mike.

- Ne, szerintem ez nem jó ötlet - jelentette ki Debbie határozottan.

- Egyetértek - feleltem -, nem kéne magunkat bajba sodorni.

- Hát én nem is tudom - tette hozzá April.

- Jaj lányok, ne csináljátok már, biztos nem lesz semmi baj - mondta Erin bátorítóan.

- Én, ha mégis igazat mondott, csak most nem léphetett velünk kapcsolatba? - próbáltam meggyőzni a többieket.

- Á, nem hiszem, ha annyira jelentkezni akart volna, már megtette volna - győzködte a lányokat Mike.

- Végül is van benne valami.

- Ne már April, nem gondolhatod komolyan, engem is elrabolt, tudom, hogy nem lett bajom, de ki tudja, mi lesz, ha visszamegyünk. - nyugtalankodott Debbie

- Na ebből elég. Mielőtt összevesznénk, szerintem szavazzuk meg - mondta Steve.

Erre mindenki helyeselt.

Miután megszavaztuk, sajnos kisebbségben maradtunk Debbievel.

- Debbie, Susan, csak ti gondoljátok úgy, hogy maradjunk, tehát megyünk.

- De én félek - mondta Debbie.

- Nyugi, vigyázunk rátok - próbálta nyugtatni Erin.

- Rendben, menjünk - adtam meg magam, de továbbra is nyugtalan voltam.

Így hát elindultunk az erdő felé.

Nem jutottunk messzire, mikor egy ismerős hangot hallottunk.

- Én a helyetekben hallgatnék a társaimra.

- Maga az - kiáltottunk fel egyszerre.

- Miért, mit hittetek?

- Nem tudom - mondtam különös nyugalommal. Érdekes, most egyáltalán nem tartottam tőle.

Ebben a pillanatban elkezdett csöpörögni az eső, ami egyre erősödött.

- Most miért jött? - kérdezte felháborodva Steve.

- Vigyázz, hogy hogyan beszélsz. Én a helyedben nem beszélnék így egy olyan idegennel, akiről szinte semmit nem tudok.

- Ezzel meg mit akar mondani? - kérdeztem.

- Semmit, csak azt, amit mondtam.

- Múltkor még azt mondta, hogy nem áll szándékában bántani minket - jegyeztem meg. Akkor viszont ne fenyegessen minket, mert így hatástalan.

- Jogos, viszont ez nem jelenti azt, hogy szemtelenkedni lehet velem. Mert bár lehet, hogy nem én vagyok a legkedvesebb ember az életetekben, attól a tisztelet még nekem is kijár.

- Igaza van, elnézést kérek a viselkedésemért - mondta bocsánatkérően Steve.

- Meg van bocsátva, de nem szeretném, ha túl sűrűn előfordulna. Tudom, hogy mérgesek, elkeseredettek és bizonytalanok vagytok, de meg volt rá az okom, hogy nem jelentkeztem.

- És el is árulja nekünk, vagy nem tartozik ránk? - kérdezte Erin.

- Nem tartozik rátok, legalábbis egyelőre, majd, ha egy kicsit többet tudtok, akkor elárulom, ha még mindig érdekel titeket.

- Oké, de mikor lesz az, amikor többet tudhatunk erről az egészről? - kérdezte Debbie.

- Nem sokára, ígérem, de egyelőre még nem mondhatok nektek semmit, legalábbis semmi lényegeset. Egyelőre csak tartanom kell veletek a kapcsolatot.

- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem

- Persze, mindig kérdezhettek, legfeljebb nem válaszolhatok rá.

- Mindig úgy mondja, mintha nem maga határozná meg, hogy mit mondhat, és mit nem mondhat nekünk. Vagy rosszul gondolom?

- Látod ez egy igen érdekes kérdés. Tulajdonképpen válaszolhatok rá. Mondjuk úgy, hogy nem egyedül az én döntésem.

- Tulajdonképpen akkor olyan, mintha  állna valaki maga fölött, de mégsem pontosan, hanem csak nem dönthet egyedül, valakivel meg kell beszélnie, aki mondjuk úgy bölcsebb magánál?

- Igen, valahogy így lehetne megfogalmazni. Egyébként te mindig ilyen lényegre látó vagy?

- Nem tudom - feleltem, de a többiek serényen bólogattak körülöttem, mire ő elmosolyodott.