Tizennyolcadik fejezet

Tizennyolcadik fejezet

Kissé ideges voltam, mikor visszaértem a szobába. Attól tartottam, hogy itt hagy még én fürdők, de megnyugodva láttam, hogy ott ül az ágy szélén.

- Nos – kérdeztem – átgondoltad?

- Igen, és arra jutottam, hogy vagyunk elég nagyok ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hogy mit szeretnénk.

- Nem fogok sikítva elmenekülni a döntésem elől.

- Rendben, maradok – felelte.

- Komolya, köszönöm – örvendeztem és átöleltem.

- Nincs mit – mosolyodott el ő is. Kapok valami takarót, hogy ne teljesen a földön aludjak?

- Aludhatsz velem az ágyban, nem csinálok semmi rosszat. Ígérem.

- Tudom, viszont én magamba nem bízom. Ezért szeretnék inkább a földön aludni. Nem megyek messzire, itt leszek az ágyad mellett.

- Oké, várj, adok egy pokrócot, egy párnát és egy takarót.

- Köszönöm – mondta, mikor odaadogattam neki az ágyneműt.

Elrendezte és le is feküdt volna úgy, ahogy volt ruhában.

- Nyugodtan levetkőzhetsz.

- Nem, én így nagyon jól elalszom.

- Legalább a felsőd vedd le.

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

- Amennyiben nem tüskés a mellkasod, igen.

- Ne félj, ugyanúgy nézek ki, mint bármelyik másik ember – mondta és elkezdte kigombolni az ingét. Összehajtogatta és letette az enyéim tetejére.

- Látod, nem vetem rád magam.

- Én soha nem hittem, hogy úgy lesz. Viszont egy valamit szeretnék elárulni.

- Hallgatlak.

- Szóval, amikor elalszom, olyankor visszanyerem a valódi külsőmet, mivel nem koncentrálok arra, hogy a mostanit fenntartsam.

- Semmi gond. Most már nem fogok megijedni, hogy úristen, ki alszik a szobámban.

- Annyira azért nem különbözik a két külsőm egymástól. Végül is ugyanahhoz a személyhez tartozik.

- Ugye nem bántottalak meg? – kérdeztem.

- Nem, dehogy is. Ideje lefeküdni – mondta, és elkezdte rendezgetni a takaróját.

- Igen, ideje – feleltem. Én is bebújtam a takaróm alá és felé fordultam.

- Mond Susan, mi bánt – szólalt meg hirtelen.

- Nem bánt semmi. Kérdezhetnék valamit – mondtam hirtelen.

- Persze – felelte és felült.

- Adhatok egy jó éjt puszit?

- Hogyne adhatnál – mosolyodott el és felemelkedett hozzám. Ezt nem kell megkérdezned. Azaz igazság, hogy én is szerettem volna, csak szeretném rád hagyni a döntéseket, nem akarlak sürgetni.

- Ez nem sürgetés, megcsókolni bármikor megcsókolhatsz – mondtam és odahajoltam hozzá.

- Rendben – felelte. Bezárta a maradék távolságot és megcsókolt.

Nem tudom, mennyi ideig csókolóztunk, de jó néhány perc eltelhetett már, amikor zihálva elhúzódtam.

- Nos – szólaltam meg – jó éjszakát, aludj jól.

- Igen, neked is - felelte és ledőlt a párnájára.

Láttam, hogy behunyja a szemét és én is így tettem. Nem tudom, hogy ő mikor aludt el, de én nagyon sorkára.

Reggel, amikor felébredem, az első pillantást az ágy mellé vetettem, de nem volt ott. Hirtelen feléledtem és körülnéztem a szobában, hogy hol lehet. Már éppen keltem volna ki az ágyból, amikor kinyílt a szobám ajtaja és belépett rajta teljesen felöltözve.

- Jó reggelt – köszöntött mosolyogva.

- Azt hittem, hogy elmentél – vallottam be.

- Ne félj, nem hagylak itt úgy, hogy ne szólnék előtte. Ha más nem is, üzenetet hagytam volna.

- Igen, csak nem voltál sehol.

- Csak a fürdőszobába mentem, arra nekem is szükségem van – mosolygott.

- Köszönöm, hogy kinevetsz – feleltem kissé durcásan.

- Nem nevetlek ki, csak nagyon aranyosnak talállak.

- Hogy sikerült úgy kilopóznod, hogy anyu nem vett észre?

- Nem kellett lopóznom, anyukád órákkal ezelőtt elment itthonról.

- Miért, mennyi az idő?

- Kilenc óra múlt, még nincs későn.

- Ugye nem haragszol már, nem akartalak megbántani.

- Rendben, megbocsátok – feleltem és odaálltam elé – de csak egy feltétellel.

- Igen – mondta és lehajolt, hogy megcsókoljon.

- Haragszol még rám? – kérdezte kissé elhúzódva tőlem.

- Esetleg – incselkedtem vele.

- Nos, legyen – felelte. Felkapott, és az ágyhoz vitt. Lefektetett rá, fölém térdelt és újra elkezdett csókolni. Pillanatokon belül teljesen összegabalyodtunk. Amikor benyúltam a pólója alá és elkezdtem a meztelen bőrét simogatni, elkapta a kezem és elhúzódott.

- Szerintem ez nem jó ötlet – felelte óvatosan.

- Miért? – kérdeztem vissza – én úgy látom, hogy élvezted és én is. Miattam nem kell abbahagynod.

- Épp ellenkezőleg. Miattam kell abbahagynunk. Nem szeretnék olyat tenni, amit te nem akarnál.

- Szeretnéd, ha őszintén válaszolnék? – kérdeztem.

- Igen, nagyon örülnék neki.

- Szeretném, ha folytatnánk. Nem ígérek semmit, de ezt most kevésnek érzem.

- Továbbra sem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.

- Nem értelek, hiszen mind a ketten akarjuk.

- Valóban, de nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnék állni.

- Én megállítalak, kerüljön bármibe is.

- Azért örülnék neki, ha nem kéne felpofoznod.

- Nem foglak megütni, viszont szerintem nem bántanál.

- Én sem hiszem, de nem szeretném kipróbálni.

- Kérlek, bízz bennem, és önmagadban is.

- Ez nem ilyen egyszerű.

- De igen, csak te túlbonyolítod.

- Látom, ma reggel úgy ébredtél, hogy elhatároztad, legyőzhetetlen leszel.

- Ez azt jelenti, hogy megadod magad?

- Igen, úgy tűnik – felelte és ismét hanyatt döntött.

Én pedig folytattam, amit az előbb abbahagytam. Most engedékeny volt, hagyta, hogy levegyem a pólóját, még segített is azzal, hogy áthúzta a fején. Elkezdtem csókolgatni a nyakár, ezen felbátorodva ő is benyúlt a pólóm alá és elkezdte a hátamat cirógatni.

Nagyon jó érzés volt, de valahol tudtam, hogy nem kellene tovább mennünk. Ő is megérezhette, mert kissé kótyagosan, de felemelkedett rólam.

- Szerintem jobb lesz, ha most megállunk – mondta.

- Igen, jobb – feleltem én is, bár mozdulni nem mozdultam.

- Gyere, bújj ide hozzám – mondta, lecsúszott mellém és magához húzott.

- Köszönöm – mondtam mosolyogva.

- Ne köszönd, hiszen kölcsönös volt.

- Nem fázol: - kérdeztem ránézve.

- Egy kicsit hűvös van, de nem vészes.

- Vedd fel a felsőd – nyújtottam felé – nehogy megfázz.

- Nem tudok megfázni – felelte.

- Egyáltalán? – lepődtem meg.

- Egyáltalán semmilyen betegség nem hat rám.

- Az jó. Ez rám is igaz?

- Egyenlőre valószínűleg nem, de az immunrendszered erősebb, mint egy átlag emberé.

- Akkor ezek szerint ezért nem voltam soha beteg.

- Igen, valószínű.

- Nem tudod véletlenül, hogy anyu mikor szándékozik haza jönni?

- Konkrétan nem tudom, de valamikorra délutánra mondta.

- Rendben. Mit szólnál egy reggelihez?

- Jól hangzik – mondta mosolyogva.

- Van valami elképzelésed, hogy mit szeretnél enni?

- Először nézzük meg, hogy mi van itthon, aztán majd egyeztetjük a nézőpontunkat.

- Rendben – válaszoltam és elkezdtem levenni a pizsamafelsőmet.

- Ne menjek ki, még felöltözöl? – kérdezte, miközben felvette a pólóját.

- Maradhatsz, nem vagyok szégyenlős – feleltem és elkezdtem felöltözni.

- Készen vagyok – mondtam, mikor összefogtam a hajam.

- Csinos vagy – jegyezte meg végignézve rajtam.

- Köszönöm – mosolyodtam el. Gyere, derítsük fel a konyhaszekrényt – fogtam meg a kezét.

- Ahogy elnézem, csak müzli van itthon – mondtam végül.

- Nem baj, az is jó lesz.

- Csokisat vagy gyümölcsöset szeretnél?

- Inkább csokisat.

- Rendben. Tejjel vagy joghurttal szereted?

- Tejjel, a joghurt csak magában finom.

- Ebben egyet értünk – mondtam és elkezdtem kipakolni az asztalra.