Tizennegyedik fejezet

Tizennegyedik fejezet

Érdekes módon nem voltam álmos, pedig nem aludhattam valami sokat. Gyorsan összekészülődtem és elindultam az iskolába. Mikor beléptem a terembe nem is néztem körül, egyenesen a helyemre mentem és előpakoltam a földrajz óra kellékeit. Nem sokkal később észrevettem, hogy valaki a padom mellé állt. Mikor felnéztem, láttam, hogy Debbie az.

- Szia – köszönt.

- Szia – mondtam én is. Mondani szeretnél valamit? – kérdeztem, mikor egy darabig állt ott csöndben.

- Igen.

- Nos, hallgatlak.

- Szeretnék bocsánatot kérni.

- Miért?

- Nem értelek.

- Mi a bocsánatkérés tárgya?

- A viselkedésemért, nem voltam igazságos veled.

- Erre, hogy jöttél rá?

- Ez egy hosszú folyamat volt. Meg egy kedves ismerőssel való beszélgetés.

- Rólam beszélgettetek múltkor Tho… ö vele?

- Nem, nem igazán.

- Akkor ezt most nem értem.

- Nem beszélgettünk semmi különösről. Csak megláttam és odamentem hozzá. Rólad annyi szó esett még megkérdeztem, hogy mi újság veled és, hogy viseled.

- Ezt talán tőlem kéne megkérdeznem.

- Igen, ő is ezt mondta és hozzá tette, hogy szerintem én, hogy érezném magam.

- Szóval akkor sikerült rájönnöd, hogy ez most nekem milyen.

- Igen, szóval, meg tudsz nekem bocsátani?

- Tudod az igazság az, hogy rád úgy igazán soha nem haragudtam. Csak azt nem értem, hogy miért nem mersz kiállni a döntésed mellett.

- Talán túlzottan félek.

- Mitől félsz?

- Nem tudom igazán. Talán attól, hogy elveszítem a barátaimat.

- Engem már talán így is elvesztettél.

- Tudom, és most ez ellen szeretnék valamit tenni.

- Nagyon jól esik, hogy próbálkozol, de a többiek véleményét nem tudod megváltoztatni.

- Igen, erre már én is rájöttem.

- Se nem vesztetek össze miattam?

- Nem szóltam nekik erről semmit, ezt csak magamba gondoltam át.

- Akkor nem értem, hogy mit szeretnél.

- Szeretném, ha néha mi is tudnánk találkozni.

- Úgy érted, hogy ketten, ugye?

- Igen, vagy hárman, ha ő is veled van. Persze csak, ha nem gond, és, ha te is szeretnéd.

- Az igazság az, hogy a többiek nem vagyon hiányoznak, de te igen. Mi mindig is nagyon jól megértettük egymást.

- Ez nekem is nagyon hiányzik.

- A többieknek mit mondanál, hol vagy olyankor?

- Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam, de meg tudnám oldani.

- Rendben, de, ha a többek rájönnek, akkor te is vagy valószínűséggel úgy jársz, mint én.

- Tudom, ezt én már számtalanszor végig gondoltam.

- Ezt még vele is meg kell beszélni, hiszen elég sok időt töltünk együtt.

- Rendben, mikor találkoztok legközelebb?

- Nem tudom, tegnap nem beszéltünk meg semmi konkrétat, de majd délután kiderül.

- Rendben, akkor majd valamikor beszélünk.

- Majd beszélünk.

- Szia – köszönt el, és a helyére ment.

Kissé érdekes folytatása volt a mai napnak. Talán még jól is elsülhet, majd meglátjuk.

A nap többi része lassan és eseménytelenül telt. Tanítás után hazasétáltam, letettem a táskám, megebédeltem, majd elindultam sétálni. Folyamatosan a tegnap és a ma reggel járt a fejemben.

Épp a mező szélén jártam, amikor valaki a nevemen szólított a hátam mögül. Mikor megfordultam eléggé meglepődtem.

- Jó napot… ö… szia, hát te, hogy kerülsz ide – kérdeztem.

- A nevemet hallottam, és ígéretemhez híven itt vagyok.

- Ez érdekes, mivel én nem mondtam ki, legalábbis szándékosan. De nem is baj, hogy így alakult, úgy is beszélni szerettem volna veled valamiről.

- Rendben, hallgatlak.

- Nos arról van szó, hogy ma reggel tanítás előtt odajött hozzám Debbie.

- Tényleg, ez különös.

- Igen, én is eléggé meglepődtem, hát még azon, amit mondott.

- Miről beszélgettetek?

- Szeretne néha találkozni velem, persze csak ketten, a többiek nélkül. Esetleg hárman, amikor maga is itt van. Persze csak, ha nem gond.

- Nem értem, hogy miért lenne az, és, hogy miért kész tőlem engedélyt rá.

- Tudja az igazság az, hogy én is nagyon örülnék neki, ha ez lehetséges lenne, de szerintem nem megvalósítható.

- Már miért ne lenne az?

- Én nem akarom, hogy ő is úgy járjon, mint én.

- Most mire gondolsz, rám vagy Aprilékre?

- Aprilékre, maga nem olyan rossz – mosolyogtam.

- Nos igen, ez könnyen előfordulhat, de ha elég fontos vagy neki, akkor ezt a következményt vállalni fogja, legalábbis kéne neki.

- És maga, magával mi a helyzet?

- Ezt most magyarázd meg, mert még mindig nem értem, hogy mi beleszólásom van nekem ebbe. Ez a kettőtök döntése.

- Ez mind rendben van, de akkor, hogy tudnánk találkozni?

- Már, mint mi?

- Igen.

- Ez legyen a legkevesebb, mindent meg lehet oldani – mondta, aztán hirtelen elhallgatott. Jól látom, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel?

- Mire gondol?

- Nekem furcsa, hogy ennyire hadakozol az egész ellen. Mi a baj?

- Tudja, bizalmatlan vagyok.

- A helyzettel vagy Debbievel kapcsolatban?

- Mindkettő, de talán inkább vele, mint a helyzettel kapcsolatban. Abban valóban igaza van, hogy a helyzetet meg lehet oldani, minden átvariálható, megszervezhető. Azonban Debbie már egyszer, hogy úgy mondjam elhagyott és ez nekem nagyon rosszul esett, hogy finoman fogalmazzak. Mi a bizonyíték arra, hogy nem teszi ezt meg még egyszer?

- Igazad van, nincs bizonyíték, de mit veszíthetsz, ha megpróbálod?

- Nem egy jó érzés, ha megbántanak. Nem tudom eldönteni, hogy megéri-e kipróbálni és megint beleélni magam ebbe az egészbe.

- Ne éld bele magad, legalábbis légy óvatos, de szerintem érdemes megpróbálnod. Már ha érdekel a véleményem.

- Persze, hogy érdekel, különben meg sem kérdeztem volna. Tényleg, néha találkozhatnánk hárman is?

- Semmi akadálya, viszont egyre szeretnélek megkérni ezzel kapcsolatban.

- Mégpedig?

- Nagyon figyelj oda arra, hogy mit mondasz neki. Jó lenne, ha nem tudna mindenről.

- Ez csak természetes.

- Viszont mindezt úgy kéne, eltitkolni előle, hogy neki ez ne tűnjön fel.

- Rendben, oda fogok figyelni arra, hogy mit mondok. De mondjuk, nem lenne rossz, ha úgy intéznénk az első találkozást, hogy maga is ott legyen. Nekem nem olyan könnyű füllenteni a barátaimnak, vagyis hát… . Érti, hogy gondolom, ugye?

- igen, értelek. Azt akarnád, ha ez alatt az első találkozás alatt tulajdonképpen, hogy úgy mondjam, kikötném a szabályokat, persze mindezt észrevétlenül.

- Valami ilyesmit szeretnék.

- Megpróbálhatjuk. Mikor szeretnél beszélni vele?

- Nem tudom, hogy mikor van egyedül vagy otthon.

- Ha vársz egy picit, akkor kiderítem neked. Már ha ma szeretnél vele találkozni.

- Jó lenne minél hamarabb. Kiderítené nekem?

- Egy feltétellel, ha nem magázol tovább.

- Oké, ne haragudj.

- Semmi gond, na várj egy kicsit.

Egy pillanatra becsukta a szemét, és látszott rajta, hogy koncentrál. Körülbelül egy perc elteltével kinyitotta.

- Most még Aprilékkel van, de nemsokára elindul haza, akkor fel tudod majd keresni. Persze, ha nem érzed túl késeinek az időpontot.

- Nem, viszont megkérhetnélek, hogy kísérj el?

- Persze, hiszen ez volt megbeszélve.

- Köszönöm.

- Igazán nincs mit.

Ezután szépen lassan elindultunk Debbieék felé.