Tizenhetedik fejezet

Tizenhetedik fejezet

Kinyitottam a kaput és beinvitáltam.

- Nos, itt lakom én – mondtam belépve a lakásatón.

- Nagyon szép – tekintett körül.

- Anyuval rendeztük be.

- Jó ízlésetek van. Nagyon szép világos így a lakás.

- Köszönjük – mosolyogtam. Gyere, menjünk be a szobámba – invitáltam magammal.

- Igazán otthonos. – Ne túl vagy, de az enyém. Egy kis kuckó.

- Nagyon helyes kis szoba. Látszik, hogy a te ízlésed.

- Foglalj helyet – mondtam, és az ágyra mutattam. Kérsz valamit inni? – kérdeztem.

- Igen, egy pohár vizet, ha nem gond.

- De, azért kérdeztem – mosolyogtam és kimentem a konyhába két pohárért és egy üveg ásványvízért.

Egy darabig csöndben iszogattunk, aztán érezni kezdtem, hogy aznap még alig ettem valamit.

- Nyugodtam egyél, nem vagy udvariatlan.

- Honnan tudtad?

- Hallottam, hogy megkordul a gyomrod.

- Ilyen jó füled van?

- Igen, elég jó a hallásom.

- mennyire?

- Jobb, mint a tiéd, legalábbis egyelőre.

- Rendben. Te kérsz enni?

- Nem köszönöm, egyél csak.

- Oké, de szülj, ha mégis.

- Ne izgulj, fogok – mosolygott.

- Jó étvágyat – mondta, mikor bejöttem a tálcával a kezemben.

Köszönöm. Biztos nem kérsz, nagyon finom.

- Tényleg nagyon jól néz ki, de nem kérek, nem vagyok éhes.

- Szoktál egyáltalán enni?

- Természetesen, táplálékra nekem is szükségem van. Kevesebbre, mint neked, de kell.

- Rendes ételt szoktál enni?

- Igen, én is szoktam csirkehúst és krumplit enni, sőt még zöldségeket és gyümölcsöket is.

Ma ettél már?

- Igen, reggeliztem, mielőtt eljöttem hozzád.

- Az nem túl sok. És mit ettél?

- Pirítóst, bármilyen meglepő – mosolygott.

- Szoktál főzni?

- Igen, mivel nincs cselédem.

- Mit tudsz elkészíteni?

- Majdnem mindent. Kétszáz év alatt már bőven volt időm megtanulni.

- Van kedvenced?

- Igen, de nincs egyetlen. Szeretem a tésztaféléket, a sült húsokat, a krumplipürét. Látod, egész hétköznapi vagyok.

- Igen, egész hétköznapi – mosolyogtam és felálltam, hogy kivigyem a tálcám. Van kedved filmet nézni? – kérdeztem.

- Nézhetünk, de mi lesz, ha anyukád hazaér.

- Nem szokott bejönni a szobámba. Egyébként látna téged?

- Nem tudom. Rokonok vagytok, tehát nem elképzelhetetlen, de nem hiszem. Elég kicsi rá az esély.

- Van kedvenced?

 Nagyon régen néztem filmet, egyedül nem szeretek. Találj ki valami jót, aztán majd meglátjuk.

- Rendben - mondtam -, hogy viszonyulsz a lányosabb filmekhez?

- Mit értesz lányosabb filmeke?

- A romantikusokat.

- Bármilyen meglepő, nincs velük semmi bajom – mosolyodott el.

- Jó, akkor nézzük miből élünk. Mit szólnál hozzá, ha te kiválasztanád a filmet, addig én hozok be egy kis rágcsálnivalót?

- Ennyire bízol bennem?

- Csak olyan filmem van, amit szeretek, úgy, hogy nem tudsz rosszat választani.
A csipszet szereted?

- Igen, az jó lesz.

- Mindjárt jövök, addig válogass.

Mire visszaértem már választott.

- Egész jó ízlésed van – mondtam.

- Köszönöm – mosolygott. Milyen ízű? – kérdezte a tál felé bökve.

- Sima sós, most csak ilyen volt itthon. Ha szeretnéd, hozhatok neked valami mást.

- Nem, ez tökéletes lesz – mondta, és elvett egyet. Finom – mosolyodott el.

Elindítottam a filmet és már túl voltunk a felén, amikor hallottam, hogy nyílik a lakásajtó.

- Hazajött anyu – mondtam halkan.

- Igen, hallottam – felelte. Menj ki, köszönj neki.

- Mindjárt jövök – mondtam és kimentem a szobából.

- Szia anya – köszöntem a konyhába lépve.

- Szia Susan, hogyhogy te még ébren vagy?

- Elkezdtem egy filmet nézni, és be akarom fejezni.

- Jól van, végül is holnap szombat van. Nézd csak nyugodtam. Elmegyek fürödni, aztán aludni. Ugye nem baj? Nagyon fáradt vagyok.

- Menj csak, reggel találkozunk. Jó éjszakát – mondtam és visszaindultam a szobámba.

- Jó éjszakát – mondta ő is.

- Rendben, folytathatjuk – mondtam, mikor becsuktam magam mögött az ajtót.

- Nem vagy még álmos?

- Nem, ilyenkor még nem szoktam aludni, főleg pénteken.

- Jól van, akkor folytassuk.

Végig néztük a filmet. Nem sokkal tizenegy előtt lett vége.

- Jó film volt – mondta mikor már a felirat ment.

- Igen már elég sokszor láttam, de még mindig tetszik.

- Lassan aludnod kéne – jegyezte meg.

- Nem igazán vagyok álmos – feleltem, azonban rögtön meg is cáfoltam egy hatalmas ásítással.

- El sem tudom képzelni, mekkorát ásítanál, ha valóban álmos lennél – mosolyodott el kedvesen.

- Rendbe, igazad van, egy picit álmos vagyok, de nincs kedvem elbúcsúzni. Nem maradhatnál itt velem?

- Nem biztos, hogy ez jó ötlet – mondta bizonytalanul.

- Kérlek, gondold legalább át – kérleltem.

- Menj el fürödni, aztán ha visszajöttél, akkorra átgondolom.

- Köszönöm – mondtam és elszaladtam fürödni.